Közeleg október 23-a. Az egyik nagy forradalmunk emléknapja. Ezen a napon emlékezünk meg az '56-os szabadságharcosok önfeláldozásáról. És a legtöbb embernek ez éppen elég. Pedig az egyéni sorsokon túl nagyon fontos, a jelenkorban is tanulságként szolgáló körülmények fölött siklik el az ember, ha könnyelműen veszi ezen nemzeti ünnepünket.
Például, az akkortájt minden, csak nem jómódú társadalom nem fordított hátat az eseményeknek, mint manapság. Aki a harcokban nem akart részt venni, vagy nem tudott, az máshogy segített. Az ostromot megelőzően sorra alakultak a forradalmi tanácsok, mind Budapesten, mind vidéken, amik eredményesen meg tudták szervezni az emberek ellátását, a közművek üzemeltetését.
A tavalyi netadós tüntetés után felmerült ugyan, hogy az akkor éppen a téren 2 db sátorral kitelepült Ország Gyűlése Mozgalom mellé egy sokkal nagyobb, több száz, ha nem ezer embert elszállásoló tábor épüljön ki. Nem lett volna komoly feladat. Az akkor este a Kossuth téren tüntetők harmadának kellett volna sátorért hazamenni. A többiek egy kiló kenyérrel, és pár üveg vízzel már elláthatták volna az ott táborozókat napokig. A tér éjfélre mégis kiürült. A szándék hamar lelohadt. És azóta is tart a fotelforradalom.
Mi lett volna, ha '56-ban nem lőnek a rádió előtt gyülekező tömegbe? Mi lett volna, ha az akkori kormány a maihoz hasonlóan kamu szlogenekkel és üres ígéretekkel oszlatta volna fel a tömeget? Manapság ugyanis ez simán működik. És ez felvet még egy kérdést:
Csak akkor változhat bármi is ebben az országban, ha vér folyik?
A Rendszerbontó Népszavazás nem érte el a célját. 87.000 ember írta alá a szelvényt. Valóban csak ennyien lennének azok, akiknek elege van a kormányból, és ebből az igazságtalan rendszerből? Nem tudom elhinni. De amíg a többség inkább otthon veri a billentyűzetet a helyett, hogy valóban kimenne az utcára, és kifejezné az elégedetlenségét, NEM FOG VÁLTOZNI SEMMI!
Pedig itt lenne az ideje a változásnak, amíg még marad bármi, amire a következő kormány építhet majd.
